Mészom-Wine
Borászati és Kereskedelmi KFT.

Szolgáltatások

Szakmai találkozók szervezése
A lehetőségekhez mérten törekedni kell olyan szakmai találkozók megrendezésére, melyre meghívást kapnak a környék borászai, a piac fontosabb nagykereskedői, üzletlánc vezetői, a helyi politikai élet szereplői.

Bérpalackozásra felvállalható borok kiválasztása
Ez a döntés visszavezethető a cég létrehozásának alapgondolatára is. A korábbi időszakban, a környékben a Villányi Borászati Rt. üzemen kívül nem működött jelentős palackozó kapacitással működő üzem. Siklós gazdáinak azon kívül, hogy eladták a szőlőjüket, mint borászok nem voltak igazi lehetőségük a boraikkal való kiemelkedésre. Gyakorlat volt a megtermelt borok kannában való értékesítése mind a vendéglátó egységek, mind a fogyasztók részére. Ezt a lehetőséget az életbelépő Jövedéki Törvény, valamint a piac egyéb jellemzőinek megváltozása gyakorlatilag ellehetetlenítette. A siklósi és környéki hegyközségek részéről voltak ugyan próbálkozások a helyzet megváltoztatására (nem is eredménytelenül, bár manufakturális módszerekkel), melyek a megfelelő technológiai háttér nélkül átütő sikert nem hozhattak.

Azzal, hogy lehetőséget biztosítunk a környék bortermelőinek boraiknak megfelelő megjelenítésére, egy régi problémát tudunk orvosolni. Fontos azonban hogy olyan termelőknek adjunk elsősorban lehetőséget, akik megfelelő minőséget megfelelő mennyiségben tudnak előállítani. Csak olyan termékek palackozására vállalhatunk minőségi garanciát, melyet az előállítás során is a legnagyobb szakértelemmel és gondossággal kezeltek. Ez a művelet egyértelműen cégünk borászának felelősségteljes feladata.

A Mészom-Wine Kft számára a megfelelő minőségű borok bérpalackozása mind gazdaságilag, mind marketing szempontból nem elhanyagolható, hiszen minden általa lepalackozott bor a piacra viszi a nevét, fokozva ezzel ismertségét.

Terveink szerint termékeinket egyutas (hutatiszta) palackokban kívánjuk forgalomba hozni, melyeknek egységcsomagolása kartondobozos lesz. Igaz, hogy kartonban szállítva törékenyebb, de a rekeszekben a kereskedelemből visszatérő palackok nem alkalmasak minőségi borok újratöltésére. Saját termelésű különleges boraink esetében pedig fekvő kartonokban fogunk szállítani, melyekben szállítás és tárolás közben is megakadályozhatjuk a parafa kiszáradását, ezzel is védve a termék minőségét.

Felméréseink és tapasztalatink alapján a mai magyar fogyasztó rétegből hiányzik a középréteg, illetve olyan mértékig leszűkült, hogy számukra lehetetlen termékválasztékot kialakítani. Az általunk lepalackozni, a következő gazdasági évben pedig megtermelni kívánt borok nem tartoznak a ma már tömegborokat képviselő minőségi borpiac alsó szegmensébe. Az árkialakításunkkal a minőségi borpiac középső szegmensét célozzuk meg.

A szeszes ital piac szereplői közül az igazán nagy cégek kivételével kevesen használják a televíziós és rádiós reklámokat. Meglehetősen költséges volta miatt a Mészom-Wine Kft az anyagilag elérhetőbb megoldásokat igyekszik szorgalmazni. A szakfolyóiratokban történő folyamatos megjelenés (Bor és Piac, Vendéglátás, Borbarát, Pincér, Vendég, Konyhatipp) nagy segítséget nyújt minél szélesebb fogyasztói réteg előtti bemutatkozásra. A "Cash Flow" gazdasági magazinban riport formájában lehetőségünk nyílik induló cégünk fotókkal is illusztrált ismertetésére.

Borbemutató, termékkóstoltatás
Fontos a részvétel minden olyan rendezvényen, ahol a gasztronómia képviselőivel, kereskedőkkel és fogyasztókkal közvetlenül találkozunk, megkóstolhatják borainkat, meghallgathatjuk véleményüket mind a minőségről, mind az árszínvonalról.

Vinotéka
A saját márkabolt megnyitásának nem csak árbevételt növelő hatása van. Nem elhanyagolható a reklámértéke sem. Betérő vásárlóinknak biztosítani szeretnénk kiválasztás előtt boraink megkóstolásának lehetőségét, egy boros pince miliőjét és a kultúrált vásárlás körülményeit ötvözve.